Kedves Látogató!

Örömmel köszöntjük adománygyűjtő oldalunkon.

Honlapunkon olyan célokra gyűjtünk  támogatásokat, melyekben kicsi összegekkel is nagyot tudunk segíteni. Párszáz forinttal akár életet menteni. Sokszor gondoljuk, hogy úgysem tudunk annyit adni, ami valós segítség lehet. Ez nincs így.

Reméljük, hogy adománygyűjtéseink között sokan fognak olyat találni, amiről úgy gondolják, hogy annak támogatásával tényleg jelentős segítséget nyújtanak. Akár “két fillérrel” is .

…Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését.” (Mk 12, 41-44.)

Veresegyház, 2018. november 10.

Támogatási lehetőségek